Oktatópálya Figyeld meg elszánt férfitekintetét, ahogy huszár- és lótetemek hegyén áll forradalmi napsütésben szép avatárom a fegyverével. Betölt a játék,…
Bővebben
Oktatópálya Figyeld meg elszánt férfitekintetét, ahogy huszár- és lótetemek hegyén áll forradalmi napsütésben szép avatárom a fegyverével. Betölt a játék,…
Bővebben
Kupihár Rebeka A heterók istenéhez című debütkötetét megjelenése óta óriási figyelem övezi. Bár a recepció még közel sem tart a…
Bővebben
Babérlevél Becsúszott a gyerek. Phoibosz Apollón kelletlenül visszament az izzógyárba dolgozni, a nyolc óra után még maszekolt, jóformán enni és…
Bővebben
Filip Klega cseh költő Andrstán című, a tavalyi évben megjelent verseskötete idén elnyerte a legjobb könyvnek járó, 30 év alatti…
Bővebben
Az Omlatina a csehországi fiatal művészek – költők, zenészek, képzőművészek – új platformja, illetve rendezvénysorozata, mely a brnói Větrné mlýny…
Bővebben
December 13-án este a Malterben mutatták be Sebők György Az éggel egyenlővé című debütáló kötetét a debreceni Versműhely Változások követése…
Bővebben
A KULTer.hu kortárs kultúrportál szerkesztősége három éve az olvasók támogatásával alapította meg a KULTer stART díjat. Az idei shortlistre felkerült szépírók, tudósítók,…
Bővebben
Falikép Aprólékos ecsettechnika. Nézd a törzs felszínére tapadt, sárga futónövényt: szár és inda lazán összekapaszkodik, mint két lány, felelőtlenül. Azt…
Bővebben
Sosem kedveltem a hétfőket, ezért elég vegyes érzések kavarogtak bennem, mikor értesültem az esemény időpontjáról. Egy újabb hétfő, a nyár…
Bővebben
Második alkalommal adták át az oldalon rendszeresen publikáló, 30 év alatti fiatal kritikusok és szépírók elismerésére olvasói támogatásból alapított KULTer…
Bővebben
Immár harmadszor rendezi meg a PAD Utcafesztivált Debrecenben a b24 Galéria. A három nap alatt többek között pop-up kiállítással, színielőadással,…
Bővebben
„Poems and wine, wine and poems” – így is összefoglalható a hatodik alkalommal megrendezett Literature for Dummies felolvasóest, amely április…
Bővebben
Ismét közösségi alkotótérré alakul június végén a Batthyány utca Debrecenben, három napon át kortárs művészek lepik el a város legrégebbi…
Bővebben
A debreceni Hatvani István Szakkollégium és a Fiatal Írók Szövetségének szervezésében, a Fisz/Book rendezvénysorozat újraindulásához köthetően valósult meg az a…
Bővebben
A Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének szakheti programjai között szép számmal kaptak szerepet irodalmi rendezvények. Többek között egy könyvbemutatón is részt…
BővebbenA II. Debreceni Slam Poetry Verseny döntőjén a bölcsészeké és kockáké volt a főszerep. Akadtak, akik nem vallották magukat egyik csoport tagjának…
BővebbenFeketébe borult teremben Fekete Istvánra emlékező performansszal indult az Amúgy irodalmi folyóirat téli lapszámának és új online felületének bemutatója, a…
Bővebben15 tehetséges, határnyitás után született pályakezdő szépírót kerestünk meg, majd az indulásról, inspirációkról és kortárs irodalmi sztorikról kérdeztük őket, de…
BővebbenA rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából készítettünk egy vitathatóan reprezentatív összeállítást, amely a határnyitás után született költőgeneráció már aktívan publikáló tagjainak legtehetségesebbjeit…
BővebbenIdén először nemcsak az extrémsport versenyek, a graffiti jam és a könnyűzenei koncertek miatt lesz érdemes kilátogatni a Kexx Fesztiválra,…
Bővebben