Hatvannégy éves korában elhunyt Kovács András Ferenc, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője.
Bővebben
Hatvannégy éves korában elhunyt Kovács András Ferenc, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője.
Bővebben
A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) több éve tartó irodalmi szimpózium-sorozatának utolsó felvonásaként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutattak rá élet és irodalom kapcsolódási…
Bővebben
Requiem Tzimbalomra című verskötetéért Kovács András Ferencnek ítélték idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat, mellette Cselényi Béla, Kováts Judit, Szajbély Mihály…
Bővebben
A Fiatal Írók Szövetsége konferenciájának ismét az Eszterházy Károly Egyetem Irodalomtudományi Tanszéke adott otthont. A halál és a betegség kérdését…
Bővebben
Háromfelvonásos KAF-nappal ünnepelték a színház világnapját Marosvásárhelyen. A Fiatal Írok Szövetsége és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szervezte szimpózium, író-olvasó találkozó és…
Bővebben
Sok ezer veszélyben, izzadó orcával keltem át a tavalyi év verstengerén, odüsszeuszi kalandokat élve át. Mondanom sem kell, hogy az…
Bővebben
2015-ről elmondható, hogy az utóbbi évek kedvező szériáját folytatva a gyerekirodalom területén is születtek gyönyörű könyvtárgyak, izgalmas író/költő-illusztrátor együttműködések, kreatív…
BővebbenA tavalyi év végén 25. évfordulóját ünneplő Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztőjét, Demény Pétert kérdeztük az erdélyi magyar lap múltjáról, jelenéről és…
BővebbenNéhány klasszikus, akikről olvashatunk a januári Alföldben: Vörösmarty, Kosztolányi, Karinthy, Barta János. Ha megfelelő perspektívából nézzük, már e négy névből is…
BővebbenAz eddig megjelent könyvek színházzal, illetve Shakespeare-rel kapcsolatos költeményei mellett új verseit gyűjtötte egy kötetbe Kovács András Ferenc Shakespeare születésének…
Bővebben
Úgy gondolom, nem tévedek, ha azt feltételezem, hogy a megzenésített versek műfaja az Olvasóban a Kaláka nevét idézi fel. A…
BővebbenElképzelem a költőt (most épp Timár Györgyöt), amint egy fehér lap fölé görnyed gondterhelt arccal, és azon töri a fejét,…
Bővebben